Ez a nagyon egyszerű, IV. századi, egyhajós épület egyedülálló a sopianae-i temető kápolnái között. Míg a többi sírépítmény kriptával rendelkezik, addig ennek a padlószintje alá temetkeztek.
A XIII. számú sírkápolna
A sírkápolna padlószintje alá épített, nagyméretű téglasírok egy Sopianaeban viszonylag ritka típushoz tartozna. A sírtéglákat kifejezetten erre a célra készítették, és a felső végüket “csapolással” látták el, hogy könnyebb legyen őket összetámasztani és biztosabban tartsanak. A többi, sopianae-i téglasírnál inkább a másutt is használatos falazótéglákat vagy tetőcserepeket használtak a sírok lefedéséhez.
Később, a 4-5. század fordulója tájékán felhagytak a temetkezéssel, és egy kis narthexet (előcsarnokot) építettek a templom belsejébe, az apszisba pedig egy félkör alakú oltárt (vagy inkább mensát, oltárasztalt), köréje pedig, szintén félkör alakban, egy ülőpadot helyeztek.
Pontosan nem ismerjük az asztal és a pad szerepét, de valószínűsíthető, hogy rendszeres összejövetelek alkalmával használták a gyászoló családok vagy a közösség papsága (presbyteriuma, vezető “tanácsa”). A mensa körül ülve együtt fogyaszthatták el az agapét, a szeretetlakomát.
Fülep Ferenc, az ásatásokat vezető régész szerint elképzelhető, hogy itt, a temető többi épületétől amúgy is kissé távolabb eső temetőrészben valamely elkülönült keresztény szekta hívei temetkezhettek. Ezt támaszthatja alá a vizsgált csontvázak alapján a lakosság rossz egészségi állapota, mely talán valamely a szokatlan étkezési szokásra, böjtölésre vezethető vissza.
Az épület körül számos sírt tártak fel, ezekből néhány a védőépületben és előtte ma is megfigyelhető. Ha alaposabban szemügyre vesszük a kápolnától délre lévő eső női sírt, két kis csecsemő csontvázát is felfedezhetjük benne a nő ölének, combjának tájékán. Talán a szülésbe haltak meg bele mindhárman, esetleg valamilyen ragályos betegség vitte el őket együtt.
A védőépület bejárata előtti falon különböző római téglatípusok vannak kiállítva – némelyiken kézzel behúzott minták is láthatók.