Möller István 1913-14-ben védőépületet tervezett a Péter-Pál sírkamrához, és egy folyosón keresztül összekötötte azt a külvilággal. Ekkor bukkant erre a két sírkamrára.

A III. számú sírkamra
A III. számú sírkamra az összetört szarkofággal 
Fotó: Tóth Zsolt

A III. számú sírkamra

A III. számú sírkamra az egyik legnagyobb méretű sírkamra a sopianae-i ókeresztény temető területén. A legtöbb sírkamrához hasonlóan észak-déli tájolású, bejárata délre néz, míg északi fala elé, amelyen megfigyelhetjük a szokásos falfülkét, kelet-nyugati tájolású sírláda – jelen esetben egy tömbből kifaragott kőszarkofág – került. 

Mikor Möller Istvánék 1913-14-ben feltárták, boltozatát már beomolva, a szarkofágot az omladék súlya alatt összetörve találták. A régészeti párhuzamok alapján a boltozott sírkamra fölött eredetileg itt is kis emlékkápolna állhatott, ebben az esetben viszont biztos, hogy nem apszisos, hanem a kisebb sírkamrák felépítményéhez hasonló, egyenes záródású épülettel van dolgunk, mivel a sírkamra északnyugati sarkában egy ép sír látható, amelyet mindenképpen el kellett volna pusztítani egy apszis megépítésével.

A sírkamra az egyike azon épületeknek, amelyek környezetében volt elég hely ahhoz, hogy az eredeti, külső, római járószintet (terepszintet) rekonstruálni lehessen. Annyi bizonyos, hogy a kripta java része a föld alatt kellett, hogy legyen. A környező (már Möller Istvánék által feltárt) sírok aljának a mélységéből lehet többé-kevésbé pontosan megállapítani, hol lehetett a környező talajszint.

A szarkofág, bár darabjaira törve, de szinte teljes egészében előkerült az ásatások során. Restaurálása és a helyszínen való bemutatása megtörtént. A sírkamra falait annak idején Möllerék egy szintre felfalazták, és rekonstruálták a szintén beszakadt kriptabejárat boltívét. Elképzelhető, hogy ezeket a hozzátoldásokat a jövőben visszabontják. 

A IV. számú sírkamra 

A IV. számú sírkamra hátsó felében épített sírláda látható, a falai vakolva vannak, de nem díszesek. Egyik jellegzetessége, hogy a szemközti falában nincs fülke. Ennél a sírkamránál ma már nem láthatók a felszíni építmény felmenő falai, de valószínűleg itt is állhatott ilyesmi hasonló annak idején.

A szomszédos, Péter-Pál sírkamra magasságának különbségéből megfigyelhető, hogy a maival szemben mennyire mennyivel tagoltabb volt valaha a terepfelszín. A IV. számú sírkamrán egy érdekes technikai megoldást láthatunk a dongaboltozaton; ahhoz, hogy a téglák boltozati feszítését biztosíthassák, apróbb kövekkel “ékelték” ki a téglákat addig is, amíg a köztük lévő habarcs megköt.