A sírokból előkerült tárgyak önmagukban nem alkalmasak az elhunyt hitének meghatározására. Sopianae északi temetőjének egy része csupán a keresztény vallásúakra jellemző sírkamrák, temetői épületek alapján nevezhető kereszténynek.

Téglasír nyeregtetővel
Téglasír nyeregtetővel a III. sírkamra északnyugati sarkánál
Fotó: Pozsárkó Csaba

A nyugat-kelet irányú tájolás a 4. század végére általánossá vált, ez azonban nem nevezhető kizárólagosan a keresztény vallásúak sajátosságának. A mellékletként sírba tett tárgyak provinciális szinten egységesnek nevezhetők, a változatosság kicsi. A sírokból előkerült tárgyak így önmagukban nem alkalmasak az elhunyt hitének meghatározására.

A 4. századi sírokban leggyakoribb mellékletek a viseleti tárgyak. Nőknél a karkötő, nyaklánc, fülbevaló együttes, ezenkívül a gyűrű(k) és a hajtű; férfi temetkezéseknél a fibula, csat és szíjvég. Kerámiát vagy üvegedényt csak ritkán helyeztek sírba. Az eszközmelléklet kevés, nem is jellemző. Az érem sírba helyezése mellékletként azonban nagyon gyakori. Egységesnek tekinthető a sírba tett mellékletek elhelyezése is. A karkötők viselésének általában kötött rendje volt: a jobb kézen egy, néha több bronz (többnyire kígyófejes), a bal karon pedig több csont- és bronz karperecet hordtak. Az edénymelléklet általában az elhunyt jobb oldalára került, többnyire a láb, ritkábban a medence vagy a felsőtest mellé. Az elhelyezés szabályai a gyereksírokra nem vonatkoztak.

Sopianae északi temetőjének egy része a keresztény vallásúakra jellemző sírkamrák, temetői épületek alapján nevezhető kereszténynek. Így értelemszerűen a temetőnek ebből a részéből előkerülő sírok elhunytjait is keresztény hitűnek lehet tartani.

A II. számú sírkamrában látható korsóábrázolás alapján felmerült a korsónak keresztény szimbólumként való értelmezése. A korsó és az azzal együtt gyakran előforduló pohár együttese azonban az egész tartományra jellemző általános edénymelléklet. Sírokban előforduló gyakorisága a század folyamán nem növekedett, pedig az idő előrehaladtával egyre nagyobb mértékben emelkedett a magukat kereszténynek vallók számaránya, a század végére a városi lakosság túlnyomó többsége keresztény vallásúnak volt tekinthető.

A 4. század folyamán, különösen a század második felében, megfigyelhető a temetkezéseknél a mellékletek számának csökkenése, majd fokozatos eltűnése. Ez elviekben két okkal magyarázható: a lakosság fokozatos elszegényedésével és a keresztény hitűek számarányának növekedésével. A Látogatóközpont területén a 2005–2006. évi ásatás során feltárt mintegy 80 sírnak csak kis részéből került elő a halott mellé helyezett tárgy. Ez ebben a temetőben az elszegényedéssel nem magyarázható: a sírkamrák a század második felében épültek (amihez jelentős anyagi háttér kellett), és a téglasír használata is általános volt (a város keleti temetőjében ez az arány mindössze húsz százalék). Az ok tehát az elhunytak keresztény hitében keresendő.

A kevés lelet közül a legtöbb női sírokhoz köthető, ezen kívül elvétve gyereksírokban fordult elő melléklet. Tipikus férfi temetkezéshez köthető tárgy nem került elő. Feltűnő volt az éremmelléklet teljes hiánya, ami további jelentős bizonyíték a feltárt sírokban nyugvók keresztény hitére.

A tárgyak kapcsán felmerül a kérdés: miért látták el mellékletekkel a keresztény hitű elhunytakat, amikor ezekre a Mennyországban nincs szükségük? A válasz a berögződött pogány hagyományokban keresendő. Időbe telt, amíg a temetkezéseket illetően is letisztult formában valósultak meg a keresztény tanítás elvárásai. A 4. század végére ez a folyamat a városi lakosságot illetően előrehaladott állapotba került, amit a sírokban talált kevés melléklet is bizonyít.

A római temetőrészlet feltárása hozzásegített az egykori térszint hozzávetőleges rekonstruálásához. A sírok átlagos mélységéből, a Cella Septichora, a sírkápolnák és kriptalejáratuk ismert vagy kiszerkeszthető küszöbszintjei alapján meg lehetett határozni a római kori felszínnek a hozzávetőleges, észak felől déli irányba lejtő síkját. A folyosó vízszintes szakaszú területén a modern járószinttel nagyjából egy magasságban, észak fele haladva, attól 0,5-1,5 méterrel magasabban lehetett a római kori talajszint.

A sírok

Sopianae északi temetőjében a földsírok ritkák, főleg csecsemők, kisgyerekek és csak néha felnőttek nyughelyére jellemző. A halottat ilyenkor egyszerű ásott gödörben helyezték el, lepelbe csavarva vagy koporsóban. A temető jellegzetes sírtípusa a téglasír, melynek több altípusa van. Legegyszerűbb formája az, amikor az egyszerű földsír fölé vízszintesen fektetve vagy állítva, egymásnak döntve (nyeregtető) téglákat helyeztek el. Sok esetben a sírgödör belső oldalát bevakolták, habarccsal kenték le. A téglatetőt kívülről általában vékony mész- vagy vastag habarcsréteg borította. A téglatető fölé, általában a sírgödör széle mentén néhány esetben még kőpakolás is került. Ritkábban a sír oldalát, esetleg az alját is téglával bélelték. Különösen a nagyméretű síroknál figyelhető meg az épített, falazott szerkezet: a sír oldalát kőből vagy téglából kifalazták, alját téglával bélelték, elvétve belsejét terrazzóval burkolták, felül téglából épített nyeregtetővel vagy téglaboltozattal fedték. Előfordult, hogy kétfülkés sírt építettek. A sírok belső oldalát esetenként ki is festették. A földbe süllyesztett kőszarkofágba való temetkezés is bizonyítható. A 4. századra a sírkőállítás szokása lényegében megszűnt. Nincsenek információink arra vonatkozóan, hogy a sírokat miképp jelölték a késő római időszakban a felszínen.

A sírkamra környezetében Szőnyi Ottó és Möller István 1913-ban 5 sírt is talált, amelyeket meghagytak, kettőben üvegből készített ún. időkapszulát (az utókor számára hagyott üzenetet) rejtettek el.